Elhatároztam, hogy legalább egy bejegyzést összehozok az őszi szünetben. Valami vidám témáról szerettem volna írni. Mostanában ijesztően megszaporodtak a pesszimista, rossz hangulatú írásaim, ezért egy könnyed kellemes vicces szösszenettel szerettem volna ellensúlyozni őket. Azonban tegnap történt valami, ami nagyon nem vicces:
Undi Joe meghalt. Undi Joe egy kisegér volt. Egy mongol futóegér. Hosszú élete volt. Sokkal hosszabb, mint ami egy átlagos egérnek megadatik. Nagyon öreg volt már. Azt hiszem végelegyengülésben halt meg. Remélem nem szenvedett. Bár nem láthatok bele egy egér lelkébe, de úgy vélem, hogy élete felében boldog volt. Boldog volt, amikor két másik egérrel osztotta meg a terráriumot. Telt múlt az idő és először Sutyi az aprócska fehér egér, majd Piton a nagyranőtt sokkmellű egér távozott az élők sorából. Így Undi Joe végül egyedül maradt. Azt hiszem az egyedül töltött időben, már nem volt olyan boldog. De, amit a legjobban sajnálok, hogy egyedül volt, akkor is, amikor meghalt. Szörnyű lehet egyedül meghalni. Hiszen a halál gondolata, már önmagában is nyomasztó és félelmetes, azonban, ha valaki sokat élt, s volt idő, amikor boldog volt, nos ezesetben, talán egészen elfogadható a gondolat, hogy eljött a távozás ideje. De magányosan, egyedül meghalni... Akár, hogy nézem ez mégis csak szörnyű. Ez talán a legszörnyűbb, ami történhet...
Talán... talán erről szól az élet is, hogy találjunk valakit, akivel meghalhatunk...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.