Szerencsés Szerencsétlenségeim

Vannak azok a bizonyos előrelátható pofáraesések. Például amikor tudod, hogy nem kéne belemenni egy kapcsolatba, mert nincs jövője és csak össze fogja törni a szíved, de mégis megteszed, mert vonz a veszély, az izgalom, na meg persze a tiltott gyümölcs. Ez ugyanolyan fájdalmas, mint bármely más pofáraesés, de mégis más. Más mert kiszámítható, előrelátható és ezért lélekben valamennyire fel tudsz készülni rá. Nem törődsz vele, úgy teszel mintha nem számítana, vagy nem létezne, ám valahol legbelül pontosan tudod, hogy baj lesz. Legbelül már számolsz a lehetőséggel. Így végül bármilyen fájdalmas is, nem ér akkora meglepetésként, amikor bekövetkezik. 
Az előrelátható pofáraeséssel ellentétben van az a fajta, ami nem jelezhető előre, amire nem tudsz felkészülni, ami meglepetésként ér. Hidegzuhanyként támad és hirtelen azt sem tudod, hogy mit érezz. Egyszerre vagy dühös, megbántott, csalódott, sértett, nem utolsó sorban, pedig szomorú. Ezt érzed például ha a legjobb barátnőd, (akinek eddig te voltál az egyik legfontosabb s neked meg persz ő) hirtelen lekoptat, kis híján elküld a francba, nem érdekli a véleményed, nem akarja veled megbeszélni, nem számít mit mondasz. Mióta szingli lett kicsit mergváltozott, de nem nagyon, vagy legalábbis ezt mondogatod magadnak. Mostanában kevesebbet törődött veled, de nem baj belefér. Mostanában csinált pár nem túl rendes dolgot, de nem baj előfordul. Aztán meg jött EZ. Ez a hihetetlen dolog, hogy elküld a picsába téged. Pont téged, aki segíteni akarsz neki! Mert most túlságoan el van telve magától meg el van foglalva a nagy szingliségével illetve az ezzel járó problémákkal, te meg nem kellesz. Nincs rád szüksége. Most nincs. Aztán majd tudod ki lesz mellette, amikor már telebőgte a párnáját és hajnali három is elmúlt. Tudod hogy te leszel. Mert ilyen egybarát, hogy mindig mindent megbocsát, s ott van, mindig ott van. És ez az egészben a legszarabb...  
Na meg persze az, hogy nem számítasz rá. Letaglóz. Hirtelen a földre kerülsz, s azt sem tudod mi van.
Na meg persze, hogy nem számítok rá. Letaglóz. Hirtelen a földre kerülök s azt sem tudom mi van. Kit áltatok? Hiszen mindent (az első példát leszámítva) egyes szám első személyben kéne írnom, mert magamról beszélek. A saját érzésemről írok, a saját történetem...