Hiszek benne, hogy minden embernek, sőt minden előlénynek sorsa van. Hiszek benne, hogy minden okkal történik. Hiszem, hogy mindenki számára rendeltetett egy út, amin végig kell mennie.
De mi az én utam? Folyton ez a kérdés kínoz. Szörnyen kíváncsi és türelmetlen ember vagyok. Ezen nem tudok változtatni, s nem is akarok, mert ha nem ilyen lennék, akkor az nem is lennék. Látni akarom a jövőt. Nem egészen konkrétan csak homályosan. Csupán annyira, hogy tudjam jó irányba haladok-e valamint, hogy végül eljutok-e oda ahova kell.
Amikor kicsi voltam minden olyan egyértelműnek tűnt. Talán hat éves lehettem, vagy egy kicsit idősebb, és egy szilvafa tetején ülve azon gondolkoztam, hogy milyen híres, gazdag na és persze boldog leszek majd ha felnövök. Biztos voltam benne, hogy sikeres, s nem kevésbé elismert író lesz belőlem. Azt is tudtam, hogy lesz egy kutyám, meg egy baromi nagy kertes házam, ahol rengeteg állat lesz. Sőt az sem volt kérdéses, hogy a világ a lábaim előtt hever majd. Milyen magabiztos voltam akkor.
Bárcsak most is ilyen lehetnék...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.